Új tali

2009 február 20. | Szerző: |

Hát igazság szerint elég vegyes volt: jó is, rossz is….nem tudom, talán döntetlen az állás?!

Két hét nem találkozás után…

Szóval szokás szerint tali a klubban….szokás szerint előbb jött, én is előbb bent voltam, rögtön elkezdtem hülyéskedni vele…az tetszett neki: főleg mikor a saját művéről beszéltem vele, na az nagyon tetszett 🙂

De aztán volt ott egy csajszi, új, és igaz nem ő szólt hozzá, mármint Olajbogyó, de amikor kaját kért, mert éhes volt, a csaj odaadta a kekszét és ennek hevében helyből elkezdett flörtölni vele – egy nyomorult száraz kekszen!!!és egyesek ilyeneken is tudnak flörtölni – őrjítő! 

Máskor megőrültem volna a féltékenységtől , most próbáltam nem tudomást venni a dologról…bár az már szarul esett, h. nemcsak flörtölt vele, hanem nézegette is (bár igaz a csaj hozzám hasonlított kinézetben…). Bár ez már azután volt, hogy megjött VéPé az “örök rivális” és lazán vállamra tette a kezét úgy puszilt meg…erre Olajbogyó beletemetkezett mellettem a laptojába, majd átült a másik oldalamra kicsit messzebb tőlem…

Na ezek után láttam, h. stiröli a csajt….meg kérdezgette a véleményét egy-két dologról…na mindegy, most mindent “lenyeltem” a cél érdekében…Viszont sajna így velem se volt szemkontaktja (pláne nem az a jó mély elmerülős…)

Végre elment a csaj, engem meg “kitúrtak” a helyemről, erre én fúrakodtam be közé és egy másik srác, Kristóf közé….szorosan mellette (ekkora már elment a csajszi asszem)….aztán VéPé beült a másik odalára, erre kiugrott közülünk és leült velem szemben….(újabb minuszpont), viszont a lábai felém mutattak végig, sőt nyújtogatta felém…és nem mondanám, h. nem nézett volna rám vagy nem beszélt volna velem…de semmi komoly nem jött le nekem…

Aztán volt az h. a randizás szóba jött mint téma:és VéPé beismerte h. nem tud randizni, mire Olajbogyó hevesen védte a randizás intézményét….ezen vitatkoztak egy sort.

Aztán már indultunk haza, együtt mentünk ki négyen, és közben halkan visszakérdeztem VéPé-t, hogy ő tényleg nem szeret randizni? – és elöször a dög szintén halkan válaszolt, de mikor meglátta Olajbogyót, hangosra váltott és közölte: ha randizna is, velem kezdené (hihi, jó vicc, már házas), és ott nyomatta a szövegét…Olajbogyó mélyen hallgatott…de jött mellettem. Aztán volt egy kérdésem egy internetes csevegőprogival kapcsolatban, azt Olajbogyóhoz intéztem, erre nem közbeszólt VéPé, mire Olajbogyó maga elé rántotta másik srácot és duzzogva lemaradt….

A sarkon próbált elbúcsúzni tőlünk, de én “ki voltam tanítva” és mondtam, h. én is szeretnék arra menni, amerre ő ha nem gond…erre ari volt, mert meglepődve, de kedvesen morogta az orra alá: “ha ezt szeretnéd”. Mondtam igen, és elmentünk ketten másfelé, próbáltam kicsit szóval tartani, hol ment hol nem…meg néha hozzáérni a vállammal, ami azért is sikerült, mert jó halkan mondott egy -két dolgot, tényleg oda kellett hajolnom, h. halljam az utca zajában.

Igaz most ezeket a gesztusokat nem viszonozta . de legalább nem is húzódott el (máskor ő szokott ilyeneket kezdeményezni!). Aztán mikor elváltunk, végigsimitottam a karját úgy búcsúztam el tőle, erre azért utánam szólt, meg úgy maradt utánam fordulva, amig továbbindultam…

Hát ennyi…ha magában nézem kevés…ha a többivel előtte, akkor talán érthető…

Csak hiába mondta nekem a tanácsadónőm 😉 hogy számíthatok néminemű visszautasításra egy ideig, én eléggé kiakadtam, mert olyan lemondásfélét éreztem nála….hogy most mondott le erről az egészről…most?! amikor végre felfognám és viszonozni tudnám a dolgait??? jaj ne mán! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!